Orgonakoncert 2 - az orgona visszavág...

...milyen jó is lenne, de sajnos ez valahogy nem igazán így működik...

...de egy pillanatra mégis képzeljük csak el, hogy mi lenne ha egy orgonakoncert alkalmával szegény orgona megelégelni azt a sok sok külön-műsort ami ott folyik és egyszerűen úgy döntene, hogy nem szól többet... megtehetné, miért ne? Hisz elvileg az ő hangját jöttek hallgatni és erre fel - na tessék, már megint - inkább saját produkciójával szórakoztatja a körülötte ülőket egy-két kisebbségi komplexusban szenvedő alany, aki ahelyett, hogy az ivócimborákkal valamelyik bicska dobigálóban legurított volna egy fél decit, eljött, hogy azon személyeket akik tényleg a koncert miatt érkeztek, saját megnyilvánulásaival szórakoztassa...

Ez úton mondom és kérem ezeket az embereket, hogy inkább kíméljék meg a kultúraszerető társadalmat maguktól és többet ne forduljanak elő ilyen rendezvényeken...

Az ominózus eset március 14én, este történt a kolozsvári evangélikus templomban, ahol Finta Gergely budapesti orgonaművész készült egy nem mindennapi koncertre.
Nem szeretnék különösebben belemenni a részletekbe, mert a jelen bejegyzésnek inkább más szerepet szánok, de annyit azért feltétlenül el kell mondjak, hogy hol volt az a pont ami ennek a bejegyzésnek a megírására késztetett:
A mögöttem levő sorban 5 személy ült (nem volt túl népes koncert, de ez egy elég népes sor volt). A sor végén egy 50-55 év körüli férfi, aki a koncert teljes ideje alatt olyan hangerővel próbált kommunikálni a mellette ülőkkel, hogy mindenki megértse a mondanivalóját... tehát ha fortissimoban szólt az orgona akkor ő azt megpróbálta átharsogni... néha még fel-fel nevetett. Nem egyszer ránéztem, hogy azért mégis fogja vissza magát, de mintha semmi sem történt volna, folytatta... már a koncert vége fele járhattunk amikor egy harsány felröhögése alkalmával rászegeztem dühös tekintetem, mikor is nagy pofával megkérdezte: "Mi van?"... hát ment is a válasz gond nélkül (természetesen suttogva), hogy "mi van" és ekkor döntöttem el, hogy ebből ez a bejegyzés születik meg.

Nem vagyok akkora szakember és amúgy sem volna tisztem nekem az ilyesmi megállapítása, de pár pontban össze szeretném foglalni azt, hogy szerintem, hogy nem illik egy koncerten viselkedni (legyen az orgona-. szimfonikus-, kórus vagy vokál-szimfonikus koncert)... ez pár olyan dolog ami engem zavar és meggyőződésem, hogy még pár olyan kultúraszerető embert, akik szívesen járnak koncertre.

Tehát, mindenek előtt, ha már úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy hangversenyre akkor vigyázzunk arra, hogy minél kevesebbet beszélgessünk, szünetben lehet, de mivel a zenéért mentünk el, ezért arra kéne figyelni, nem? - a koncert amúgy sem tart 2 óránál többet, de ez már extrém eset (olyankor meg van szünet, hogy kibeszélgethessük magunkat), és amúgy sem halt még senki bele egy kis csendben ülős zenehallgatásba -, ha csak aláfestésnek kell a muzsika akkor van jó pár "kultúrkocsma" akármelyikbe el lehet menni és ott senkit nem zavar a harsány kacaj.

Másodikként a mobiltelefonokat említeném. Senki nem lehet olyan fontos ember és olyan elfoglalt, hogy pont a koncert ideje alatt kelljen valamit megbeszélni telefonon. Nyugodtan ki lehet kapcsolni arra az időre... ha nem másért, akkor mert nem gondoljuk, hogy szegény telefon is néha megpihenne egy kicsit?

A következő érdekes tényező a csoszogás, krákogás, zacskórecsegtetés témakör... Úgy érzem, hogy ez nem szorul különösebb magyarázatra.
Abban az esetben ha tényleg valakinek a koncert ideje alatt kell távozni, akkor azt csendben is ki lehet vitelezni. Miért kéne tudja mindenki, hogy ő elment? Főleg, hogy nélküle is folytatódik a koncert...

Utolsóként pedig a tapsolási szokásokra szeretnék kitérni. Tapsolni tényleg szokás, kell, megdicsérjük vele a művészt, értékeljük. DE nem mindegy, hogy mikor és hogyan tapsolunk! Többtételes műveknél tételek között nem tapsolunk, ha a műben csak hatásszünet van akkor sem tapsolunk (ilyen irányú tapasztalatom is volt), sőt folyamatosan nem kérdezzük a szomszédod, hogy "na akkor mikor tapsolunk?"... ha csak valaki a tapsolás miatt jár koncertre, az elég szomorú, és annak ajánlanám a Taps teret... ott annyit tapsolhat amennyit csak akar...
Tehát a tapsolás az általában csak a művek végén (vagy csak a koncert végén) szokás, ekkor illik... aki nem tudja hogy hol van a mű vége az ne akarjon elsőnek tapsolni... ez nem verseny... nem kap díjat az aki elsőre tapsolt - sőt -, ráadásul meg a záróakkord nem azért van, hogy az a tapsolás helye... az is a mű része, emberek!!!
Ha végignézzük a nem kissé gazdag zenei tárházat, akkor arra döbbenünk rá, hogy a zeneirodalomban kevés olyan mű van amelyik azonnal kirobbanó tapsot kérne maga után... két kezemen meg tudnám számolni azon műveket, amelyek ilyen jellegűek... ezen kívül a zenei alkotások is olyanok, hogy meghallgatjuk és elgondolkodunk egy picit, hisz hatásuk van... és azt át kell érezni, mert anélkül semmit sem ért az egész, és majd ha ez megtörtént akkor lehet tapsolni, akkor tudunk igazán tapsolni.

Úgy érzem, hogy ezeket nem nehéz betartani, hisz minimális dolgok, de a koncert élményben nagyon nagyon sokat segítenek.

Konklúzióként csak annyit, hogy milyen jó, hogy az iskolákban nincs zeneoktatás, ha meg van, akkor kimerül annyiban, hogy megpróbálják minél nagyobb zavarba hozni a diákot a társai előtt, hogy teljesen menjen el a kedve a zenétől. Igaz, "senki" nem tehet arról, hogyha otthon nem kapott ilyen irányú nevelést, de mindenki egy idő után saját ösvényét egyengeti, így maximálisan felelős azért hogy mivé válik... és az kéne jelentse számára az útegyengetés teljes csődjét amikor egy koncerten "Mi van?" kérdéseket ereget el a térben.

Parkolunk, mert parkolni kell...

Kolozsvár nagy város, ezt mindenki tudja: sok az ember, sok az autó, kevés a parkolóhely.
Ez adott teret egy külföldön már jól működő "iparág" hazai honosításának, ezáltal két legyet ütve egy csapásra: az önkormányzatok plussz jövedelemre tesznek szert, míg a tisztes polgár vagy megtanul rendesen parkolni, vagy arra ébred, hogy üres maradt a pénztárcája.
Gondolom már minden kedves olvasó rájött, hogy a polgármesteri hivatal Autó elemelő szolgáltatásáról van szó.
Pár éve, amikor bevezették, nagy szenzációnak számított. Mindenki nagy szemeket tátva bámulta, hogy hogyan is libben a magasba egy egy négykerekű jószág, majd egy platós kocsi hátán landolva felszabadítja az addig tisztességtelenül elfoglalt út- vagy járdarészletet.
Közben voltak érdekes legendák amiket néha lehetett hallani, mint például, hogy

ezt az autót már ötödször visszük el ma ugyan innen

- nem hiszem, hogy vlki annyira pénzes és hülye lett volna, hogy ezt bevállalja egy nap alatt - vagy, hogy

túl nagy méretű ez az autó és nem tudjuk felemelni

- ezt közben megoldották, vettek komolyabb emelőt - esetleg, hogy

közben előkerült a gazdi és sikítozik, hogy most mi lesz a vadiúj kabriójával

meg, hogy

azonnal tegyék le, mert ez a ő autója

- ezen utóbbi jelenetek nem egyszer előfordultak.

Ma már senki nem lepődik meg az ilyesmin, sokszor elmegyünk mellette anélkül hogy különösebben felkeltené a figyelmünket, legfeljebb annyi történik, hogy dühösen nézünk szét, hogy miért kell ismét 5-6 rendőrt kerülgetni, akik folyton a forgalmat akadályozzák, hol az úton, hol a járdán...

Ennek ellenére pár nappal ezelőtt egy jelenet biztos felkeltette az arra járok figyelmét és biztos mindenkiben megfogalmazódott a kérdés, hogy mily erőfitogtatás ez? ki, kinek és mit akar bizonyítani?Jó tudni, hogy a rend szigorú őrei mindig résen vannak nem rettennek vissza attól sem, hogy megrekcumolják és visszatereljék a helyes útra saját kollégáikat, akik egy kicsit eltévelyedtek, sőt mi több, teljesen nem érvényesül a munkatársi szolidaritás sem...Ezzel, mint olyannal semmi gond nincs, nagyon helyes dolog, csak még eléggé szokatlan a sok viszontagságot megélt országunkban, de azért felvillant egy két érdekes kérdést az agyamban...
Az is lehet, hogy a tisztelt kollégák bevetésen voltak: el tudom képzelni azt a tekintetet amikor mondjuk bilincsben hozzák az "áldozatot" és megpillantják, hogy éppen nincs autó... Ebben az esetben több megoldás is létezik: beszólnak a központba, hogy eltűnt az autó, jobb esetben ott már tudják, hogy a kollégák emelték el, mert rossz helyen parkolt, rosszabb esetben körözést adnak ki egy lopott rendőrautóra... mindkét helyzet elég vicces és olyan "nem tudja a jobb kéz, hogy mit csinál a bal" érzése van az embernek.
Az is megtörténhet, hogy a polgári rendőrség így áll bosszút egy olyan borsért, amit régebb a rendőrség tört az orruk alá vagy csak egyszerűen arról van szó, hogy megszeretné mutatni mindkét fél, hogy Ő a nagyobbik úr a városban, az egyik akár el is emelheti a másik autóját, a másik akár gyorshajtásért bírságolhat (!).
A fent vázolt lehetséges esetek mindegyikében egy még érdekesebb kérdést tennék fel: ilyen esetben ki fizeti ki a bírságot? (ha kifizetik egyáltalán) Abban az esetben, ha a MAI (értsd Ministerul Administraţiei şi Internelor) akkor egyértelmű azon kérdésre a válasz, hogy miért tennének ilyesmit: kevés pénzt juttat az állambácsi a polgári rendőrségnek és már a tisztes polgárok is rendesen parkolnak, kevés a jövedelem, kicsi a költségvetés, hangzatosan: gazdasági válság is van, ezért ki kell egészíteni valahogy azt.
De miért legyünk ennyire gyanakvók és borúlátók, hisz egyszerűen arról lehetett szó, hogy szegény rendőröknek lerobbant az autójuk és a kollégák a polgári rendőrségtől a segítségükre siettek egy ilyen nagyszerű eszközzel, mert mégis mennyire viccesen nézne ki ha az egyik rendőrautó vontatná a másikat a fél városon keresztül... (mert ez így ugy-e még véletlenül sem az...)

A lényeg, hogy parkolunk, mert parkolni kell... de ez a fentiekben leírt különböző nézőpontokból szerintem sokszor mások szájából másképp hangzana: "Emelünk, mert parkolni kell..." vagy inkább "Parkolunk, mert emelni kell..."?
Ezt mindenki maga döntse el...

(köszönet Erdélyi Zsoltnak azért, hogy jókor jó helyen volt és a képeket is a rendelkezésemre bocsájtotta)

Concerto in stilo romaniano

Kedden este a kolozsvári Szent Mihály templomban 19 óra körül nagy volt a sürgés-forgás... rég nem látott tömeg lepte el a templomot, a padokat... pár perccel hét előtt - amikor megérkeztem - már alig lehetett helyet kapni, nem hogy vlmi akusztikailag stratégiai helyet megcsípni... Eléggé meglepődtem, hisz az utóbbi időben ez nem jellemző sem misén, sem orgonakoncerten... A padok közt egy alacsony, kopaszodó, szimpatikus bácsi sétálgatott nézelődve, méregetve a tömeget, a templomot... ő Umberto Forni, olasz orgonaművész aki a Bukaresti Olasz Kulturális Intézet kolozsvári kirendeltségének a jóvoltából érkezett Kolozsvárra... A művészúr aznap esti repertoárjában az olasz barokktól az olasz romantikáig vonultatott fel műveket, megfűszerezve pár olaszos stílusban komponált Bach, Walther, illetve Valerj művel...
Minden adott volt... egy óriási templom, fantasztikus akusztikával és orgonával, egy neves művész, gyönyörű repertoárral.
Egy fergeteges orgonakoncertben lett volna része a nagyérdeműnek, de vlmi félresiklott... de nagyon!!!

A fantasztikusan felújított kolozsvári főtéren - szerencse, hogy ez még nem egy végleges, hanem csak egy köztes állapot - Karácsonyi vásár és korcsolyapálya cím alatt folyamatosan bömbölt a zene a felállított nyamvadt, kis színpadra aggatott annál méretesebb és hangosabb hangfalakból... hogy teljesebb legyen az élmény, időnként egy női hang jó nagyokat visított a mikrofonba... e mellett a korcsolyapályáról egy másik zene bömbölt mindenki örömére, de főleg azokéra akik egy csodálatos orgonakoncert reményében mentek aznap este a Szent Mihály templomba... a két külön zene kegyetlen hangerővel való bőgetése, az időszakos rikkantások hozzásegítették a nagyérdeműt, hogy megelégelve az összhatást távozzon a koncert elején, közepén, sőőőőt mi több a koncert vége előtt pár perccel... a plusz hangélményeknek köszönhetően sokszor az orgonát sem lehetett hallani - annak ellenére, hogy a legutolsó padban ültem, közvetlenül az orgona közelében -, olyan szépen berezonált az egész templomba a mennyei kolinda hangja.

Megértem azt, hogy ilyen körülmények között sokan úgy érezték, hogy gúnyt űznek belőlük, a koncertből, az orgonistából, a komolyzenéből és a sort folytatva vlmilyen szinten a Karácsony-szelleméből és távoztak, de azt nem tudom megérteni, hogy a távozást miért kellett olyan stílusban elművelni, hogy azzal rátegyenek egy lapáttal az összhatásra, így a türelmesebb és a maradni kívánó hallgatóság élményeit gazdagabbá téve ajtócsapkodásokkal, csoszogásokkal, a pad és a velük hozott szatyor recsegtetésével, beszélgetésekkel, és még sorolhatnám...

Azt hiszem, hogy ebből mindenkinek van mit tanulnia: elsőként a nagyérdeműnek, hogy hiába vannak bármiféle elvárásai, amelyek óriási toleranciával társulnak, mert az emberi hülyeség és pofátlanság úgy is túlszárnyalja azt... türelem emberek: Romániában vagyunk... másod sorban a mélyen tisztelt városvezetést említeném akiknek nem számított, hogy azzal öregbítik a hírnevünket a NagyVilágban, hogy teljesen fittyet hánynak a művészre, a művészetre és nem utolsó sorban saját polgáraikra... harmadik dícséret pedig a szervezőket illeti, akik mindazok ellenére, hogy a polgármesteri hivatal a'p(r)ostu stílusban viselkedik, felfordítja a városközpontot és finoman fogalmazva semmibe vette a rendezvényt, mégis megpróbálhattak volna vlmi megoldást találni...

Eltekintve a sok ráadástól ami a koncertet kiegészítette úgy érzem, hogy nagyon csodálatos, az Adventi várakozást megszépítő orgonajátékban volt része annak, aki végigülte a koncertet.

Blog... Blog... Blogocska...

Először is, még mielőtt komolyabb értekezésbe belemennék valamilyen témáról, kicsit megkésve, de boldog új évet minden kedves és kedvetlen olvasómnak, egyaránt...
Az elmúlt év utolsó napjaiban több mindent meg szerettem volna írni, mint például a kolozsvári Klinikák utcában a kezembe nyomott "Szeress!" feliratú cetli történetét, vagy a budapesti látogatásom alkalmával tapasztalt MÁV sztrájkot... vagy számos más érdekes történetet, de idő szűke miatt nem igazán volt erre alkalom...
Jó hír... január 5én elköltöztem... vége az idióta szobatárs és egyéb "hásdéus" drágaságoknak... az azóta történtekről azért nem tudtam írni, mert csak ma reggel lett újra internetem...
Végezetül most már látszik, hogy élek s virulok... és remélem hamarosan gyakrabban is írogatok... :)

Amerikanizmus, vagy a kultúra hiánya?

Itt az ideje, hogy már valami ilyesmiről is írjak, mert a hasonló témák egy ideje már hanyagolva voltak :)
Az történt, annak ellenére, hogy ez már egy jó ideje lapul bennem (mármint a téma) és még sosem írtam meg, hogy a tegnap nagyon intenzív élménycsomagot kaptam ilyen megközelítésből...
A legnagyobb kérdés az az, amit kissé ironikusan fogalmazva: "a román testvéreknek nem volt addig szavuk sok mindenre, amíg az angol nyelvet nem ismerték meg???"
Ugyebár nem erről van szó... csak a nagy nemzeti öntudattal rendelkező román nép úgy találja, hogy attól ő sokkal jobb és értékesebb lesz ha minél több idegen (angol) szót használ egy mondaton belül... Itt máris egy óriási kérdőjelhez jutunk... mert ugyebár ezt a nagy nemzeti öntudatot a francia barátainktól örökölték a román testvérek, de a franciáknál az az igazság, hogy működik is... tehát ők nem használnak angol szavakat, sőt ők tovább mennek, ha te elmentél hozzuk akkor tessék szépen franciául beszélni, hanem esetleg képesek lesznek veled ordibálni és egy nagy mészáros bárddal csapkodni, mert te turistaként nem nem elég, hogy beszélsz egy világnyelvet, de nem beszélsz franciául...
Ezt a típusú nemzeti öntudatot örökölték, szerették volna eltanulni szomszédaink, de mint minden olyasmi ami valahol esetleg működik, de nem föltétlenül jó (lásd francia öntudat), azt amikor Romániába átörökítik még rosszabb lesz, vagy sehogy sem fog működni... Tudjuk verni a mellünket, hogy "Noi suntem români!", de azontúl semmi nem támasztja alá ezt a nagy öntudatot... Csak néhány példa, ami már mindennapivá vált a román nyelvben és köztudatban: weekend, goalkeaper, és még sorolhatnám... igaz, hogy ezekre nekük van eredendően szavuk, de akkor ha azt használják nem modernek, nem világi nép...
Ennél már csak az rosszabb, amikor nagyzolás cím alatt kegyetlen akcentussal egymás között angolul beszélnek és esetleg olyan szavakat amiket nem tudnak tükörfordítnak románból, esetleg pedig az egyszerűsíg kedvéért mondat közepén átcsapnak románba, majd másik mondat közepén vissza angolba...
Amikor azt hinnénk, hogy ennél rosszabb nem is lehetne, akkor rájövünk arra, hogy tényleg igaz az a mondás, mi szerint

"Az emberi hülyeségnek csak alsó korlátja van..."

A tegnap két kegyetlen élményben volt részem, ami végülis megadta azt a kellő lökést, hogy ezeket itt most leírjam...


Ha jobban megfigyeljük a képet, akkor egyből rájövünk, hogy hol a kanyar... már nem elég az, hogy angolosítunk és mindent angolul mondunk, angolul írok, most már még az angolt is románosítjuk: "Blu Tur" (az autók rendszámát személyiségvédelmi okokból takartam le, a busz rendszámát szándékosan hagytam ki, hisz a cégfelírat úgy is eléggé sok támpontot ad a beazonosításához).


Ez a második kép, pedig egy napilapban hever... most már nemcsak a nagyzolni vágyó köznép, hanem már az intellektuális réteghez tartozó egyének is így fogalmaznak, beszélnek... Amúgy szerintem ez a legfrissebb szó a román nyelvben... :P
Végezetül, a címben szereplő kérdést nem az én tisztem megválaszolni... mindenki döntse el saját maga... :)
Ha valakinek vannak ilyen és hasonló képei akkor azokat szívesen fogadom... nem tudom kommentbe lehet-e képet feltölteni, de e-mailen is el lehet küldeni és igérem felteszem a blogra és meg is kommentálom... de ha még nincs ilyen képed akkor meg arra kérlek ha véletlenül látsz vlmi ilyesmit akkor fotózd le és küldd el :) Köszönöm... :)

Qui non canit in coro, stat sicut bos in foro

A mai nap egy eléggé kulcsfontosságú nap volt... de ha jobban belegondolok nem is kulcsfontosságú, hanem inkább nagy jelentőséggel bíró... "Évforduló volt" :) de ha ebbe is jobban belegondolunk akkor csak "hónapforduló", mert ma egy hónapja, hogy egy csütörtök estén a Báthory gimnázium előtt gyülekezett a Visszhang apraja-nagyja, hogy elkezdje az új évadot... immáron egy új karvezetővel... Kicsit meredek megfogalmazás, mert annak ellenére, hogy hivatalosan is karvezetővé "ütöttek" még távol állok én ettől a megszólítástól hisz sokat kell még tanuljak... :)
Visszagondolva erre az elmúlt hónapra, azt tudom mondani, hogy volt benne minden...
Eleinte egész lényemben remegve álltam előttük és próbáltam integetni, hogy hogyan is énekeljenek... aztán lassacskán már csak a kezem reszketett... ma már sokkal természetesebbnek tűnik az egész...
Eleinte volt egy-két nézeteltérés is pár új kórustagjelölttel, de ők lemorzsolódtak, így végül a régi csapat, minimális kiegészítéssel és átrendezéssel próbáról próbára jobban elkápráztat, hogy milyen szépen szól...
Most éppen Karácsonyi műveket tanulunk, annak ellenére, hogy nincs semmi felkérésünk, de nem szeretnénk ha váratlanul érne egy esetleges ilyen kérés... :)
Tudom, hogy az még egy óriási nagy próbatétel lesz, hogy akkor nemcsak a kis csapat előtt hajtani a legyeket, hanem még van egy közönség is, akkor figyel és hallgat... :)
Ferit idézve:

Akkor lesz valaki igazi karvezető, ha túléli az első fellépést!

Tudom, hogy előbb utóbb át kell esni a tűzkeresztségen (és most nem mondom, hogy jobb előbb, mint utóbb, vagy fordítva :D ), de tudom, hogy erre a kis lelkes csapatra mindig számíthatok és sosem fognak cserben hagyni... :)
Remélem, hogy a jövőben is, mint ahogy az elmúlt több mint 3 év közös éneklései is életreszóló élményként megmaradnak mindenki szívében... :)

(cím: Aki nem énekel a kórusban, áll mint ökör a fórumban [fórum=piactér - a rím kedvéért ;) ])

11/4

November 4... Egy olyan nap, amelyet szerintem, soha senki nem fog elfelejteni és amelyet kövér betűkkel szednek majd a történelemkönyvek...
2008. november 3... mindenki csak remélt és reménykedett, de a szíve legmélyén csak ott voltak valami keserű érzések, hogy sajnos még sem fog sikerülni...
DE... november negyedikén megtörtént a "csoda" amire már annyian és annyira vágytak/vágytunk...
A világ a megváltozott, egy kicsit jobb lett... és hisszük azt, mert hinni kell, hogy ez a "csoda" nem csak egy napig tart, hanem sikerül mindazt végig vinnie Barack Obama-nak, amit eltervezett és amivel nem csak az Egyesült Államok lakói, hanem az egész világ boldogabb lesz...
Végezetül Obama győzelmi beszédére hivatkoznék, mint kibővítve azt...
A chicagoi Grant Parkban az Államok új elnöke a következő szavakkal kezdte győzelmi beszédét:

"If there is anyone out there who still doubts that America is a place where all things are possible" ("Ha még van valaki aki még mindig kételkedik abban, hogy Amerika az a hely ahol minden lehetséges")

... ezt kiegészíteném annyival, hogy nem csak Amerikában, hanem ezen a Földön bárhol bármi lehetséges, akkor a válasz az nem más, mint Obama mindent elsöprő győzelme a 2008as elnökválasztásokon...
Az amerikai nép bebizonyította, hogy le tudja győzni minden féle gátlását és fenntartását, és annak ellenére, hogy

"A Fehér Házat nem véletlenül hívják Fehér Háznak" (Dr. House)

...jól tudtak dönteni...
És ne feledjük Obama jelmondatát, ami nekünk is tolóerőt adhat a furább napokon: "Yes, we can!" :)